Légió Rock Band

Horváth Gábor - Adatlap

A tatabányai Erkel Ferenc zeneiskolában úgy kezdtem meg zenei tanulmányaimat, hogy a felvételin, a gyakorló teszt alapján a zongoratanárnő eltanácsolt! Azt mondta,hogy ennek a gyereknek nincs hallása! Teljesen reménytelen! Noll Miklós és Slíz Miklós tanár urak úgy gondolták, hogy mégis érdemes lesz foglalkozni velem! A tangóharmonika helyett, (mivel a zeneiskoláé már mind foglalt volt) vadászkürtön kezdtem el a tanulmányaimat!
Ezt a hangszert 1968-ban felváltotta egy epokitt ragasztóval megjavított fekete színű akusztikus gitár. Elkezdtem a tanulást, de tanárom nem volt! A tatabányai Ramses zenekarnál kezdtem tevékenykedni, mint road a hetvenes évek elején! 1974-ben bevonultam a budaörsi Díszőrséghez katonának! Itt a helyőrségben Orpheus néven rock zenekart alapítottunk, Szászfalvi (dob) és Janovszky (basszusgitár) katonatársaimmal, Jimmy Hendrix, Rory Gallagher, Alvin Lee és Black Sabbath számokat játszottunk! A legemlékezetesebb koncertünk az alakuló téren volt. Kettő darab Csepel teherautó platója volt a színpad! Az első három saját szerzeményem is itt íródott 1974-ben! A jelenlegi műsorunkban ilyen címekkel vannak jelen, mint Spanyol csizma, Gálya és Malom. 1976-ban leszereltem.
Két év kihagyás után 1978-ban megalapítottam a Block nevű zenekaromat! Próbahely: Környe, Művelődési ház

Alapító tagok:

Ádám Attila (Falat) ének, fuvola (Ha van valakinek tudomása róla, hogy mi történt vele azóta, akkor kérem jelezze!)
Ulrich Tamás dob (Ő sajnos már nincs közöttünk)
Kocsi Károly basszusgitár
Dudás Tibor gitár
Horváth Gábor (Múmia) gitár
1979-ben a Block zenekar feloszlott, de még ebben az évben Orpheus néven (átvettem a katonaságnál használt nevet) új zenekart alapítottam.

Orpheus
Alapító tagok:

Szvitlik Péter dob,
Borbély Csaba basszusgitár, (Ő sajnos már nincs közöttünk)
Horváth Gábor (Múmia) gitár
A zenekarban megfordult személyek:
Horváth-né Ica ének, (Ő sajnos már nincs közöttünk)
Járóka Béla gitár,
Csóka Csaba ének,
Németh Nándor (Tátika) ének,
Takács Antal basszusgitár,
Dolovcsák Csaba dob
Aki segítette a munkánkat: Nika János technikus
TED NUGENT, AC/DC, VAN HALEN, és KISS, számokat játszottunk! A Ted Nugent és a AC/DC számokat magyarul énekeltük, mivel Horváth Lajos szövegíró csatlakozott a csapathoz.
1982-ben a II. Megyei Pop-Rock fesztiválon az Orpheus zenekar a III. helyezést érte el a Légió a Vándor és a Szemed kinyílt című saját szerzeménnyel!
A zenekar tagjai:
Takács Antal basszusgitár
Németh Nándor (Tátika) ének
Dolovcsák Csaba dob
Horváth Gábor (Múmia) gitár és vokál
Próbahely a tatabányai IKV telephelyén.
A koncertek nagy része a tatabányai Klub könyvtárban volt!
Légió

Alapító tagok: 1982
Takács Antal basszusgitár,
Horváth Gábor (Múmia) gitár

A tagcserékkel még az alábbi zenészek járultak hozzá a Légió sikeréhez:

Németh Nándor (Tátika) ének,
Renczes Csaba dob,
Pallag János gitár
Dömötör Antal dob,
Lénárd László basszusgitár,
Habakusz Imre fuvola, szaxofon és ének (Ő sajnos már nincs közöttünk)
Lauró Árpád basszusgitár,
Varjó László trombita,
Horváth Tamás szaxofon,
Udud Géza string,
Aki segítette a munkánkat: Nika János technikus
Próbahely a tatabányai IKV telephelyén
1984-ben Debrecenben a Békedal pályázaton a Nem akarom című számunkkal jutottunk a
döntőbe! 1984-ben megnyertük a megyei Rock fesztivált, majd ugyanebben az évben Győrben ezüst
diplomát kaptunk az Országos Rock fesztiválon!
Dömötör Antal dob,
Lénárd László (Lénike) basszusgitár,
Habakusz Imre fuvola, szaxofon és ének
Varjó László trombita,
Horváth Tamás szaxofon,
Udud Géza string,
Horváth Gábor (Múmia) gitár
A Légió 1984 év végén a zenekar nem hivatalosan, de befejezte!
Volt még kettő koncert az alábbi tagokkal!
1985-ben a tatabányai Népházban (jelenleg Jászai Mari színház)
Takács Antal basszusgitár,
Habakusz Imre fuvola, szaxofon és ének,
Renczes Csaba dob,
Beckli István gitár
Horváth Gábor (Múmia) gitár
1992-ben az Erkel Ferenc zeneiskolában Tatabányán.
Patyi Sándor basszusgitár,
Németh Nándor (Tátika) ének,
Pallag János gitár,
Jakab László (Jackye) dob,

Horváth Gábor (Múmia) gitár
Jelenleg a hangsúly a saját számok írásán és előadásán van!
Légió Rock Band (2019)

Bazsó Judit (Jucy) Ének
Lunczer Vivien (Ennnn) Fuvola
Kontráné Töreki Ágnes Vokál
Freund Zoltán Dob
Takács Antal Basszusgitár
Horváth Gábor (Múmia) Gitár
Horváth Lajos Szövegíró